A futás és más állóképességi sportok világában sokszor találkozhatunk azzal az érzéssel, amikor úgy tűnik, hogy a test és az elme is feladja. Ez az állapot sokak számára ismerős jelenség, amit holtpontnak nevezünk. A futók gyakran tapasztalják meg azt a váratlan fizikai és mentális ellenállást, amely látszólag megállíthatatlanná válik egy verseny vagy edzés közben.
Érdemes megérteni, hogy a holtpont valójában nem egy konkrét, mérhető fizikai esemény. A kutatók még nem találták meg azt az agyi területet vagy szívműködési zavart, amely egyértelműen bizonyítaná a jelenség létezését. Mégis, aki átélte, az tudja, hogy valóságos tapasztalatról van szó. A sportolók elnehezült végtagokat, szédülést, hányingert, motiváció hiányt és a feladás gondolatát érzik ilyenkor.
A tudományos megközelítés szerint a holtpont a szervezet átmeneti válsága, amely azzal a szubjektív érzéssel jár, hogy képtelenség folytatni a sporttevékenységet. A lényeges pont azonban az, hogy ha mégis folytatódik a mozgás, a nehézségek elmúlnak és a munkavégző képesség visszatér.
A háttérben számos tényező állhat. Tejsavasodás, alacsony vagy ingadozó vércukorszint, túlhevülés, a vegetatív idegrendszer elfáradása, kiszáradás vagy az izmok kimerülése mind hozzájárulhat ehhez az érzéshez. Fontos azonban megkülönböztetni a fizikai és pszichológiai fáradtságot. Míg a fizikai elfáradás mindig magával hozza a lélektani kimerülést, a fordított irány nem törvényszerű.
A jelenség egyik kulcsa az energiaellátás átmeneti zavarában keresendő. A központi idegrendszer jelzést küld a kimerülő cukorraktárakról, azonban a zsírraktárak mobilizálása lassabb folyamat. Ebben az átmeneti időszakban úgy tűnik, nincs elég energia a mozgás folytatásához. Később viszont, amikor a zsírbontás beindult, újra rendelkezésre áll az üzemanyag. Ez tulajdonképpen egy téves riasztás, egy evolúciós túlvédő mechanizmus.
A sportpszichológiai stratégiák holtpont ellen alkalmazása jelentősen javíthatja a teljesítményt. A professzionális sportolók gyakran asszociatív technikákat használnak, amikor a figyelmet feladat releváns dolgokra összpontosítják: a helyes mozgásra, a belső izomfeszülés intenzitására koncentrálnak és ezeket tartják kontroll alatt. Ez segít kiiktatni a pszichikai fáradtság érzetét.
Másik módszer a disszociatív technikák bevetése. Ilyenkor a sportoló a testén kívülre helyezi a fókuszt, így sikerül megkerülni az érzést. A pozitív belső beszéd, gondolati stratégiák vagy képzeleti technikák szintén hatékonyak lehetnek. Például elképzelhető a következő kilométerjelző tábla szívó hatása, vagy hogy erős szél tol előre.
Már önmagában sokat segíthet az is, ha a sportoló tudatosítja magában, mi történik valójában a szervezetében. Az ismert és értett folyamatok kiszámíthatóak, fel lehet rájuk készülni. A holtpont érzet tehát gyakran csapda, amit fel kell ismerni és megfelelően kell kezelni.
A jelenség tudatosítása mellett motivációs forrás lehet a „second wind" vagy „runner's high" érzés, amikor a fájdalom- és fáradtságküszöb kitolása után endorfinok termelődnek, amely eufória érzetet kelt. A professzionális teljesítmény gyakran azon múlik, hogyan tekintünk erre a kritikus pillanatra és milyen eszközöket alkalmazunk az átlendüléshez.
